2011. június 7., kedd

Day 06: One of the first films you saw at the cinema



Ez elég könnyű! :) Hogy melyik mozi volt, abban nem vagyok biztos, talán a már rég bezárt kelenföld központnál lévő. Apa elvitt a moziba, és venni akart két jegyet, de már csak egy darab volt, így megvette azt, majd megkérte a hely közelében ülő felnőtteket, hogy vigyázzanak rám. A kezembe nyomta a jegyet, és egyedül mentem be megnézni. Ez 1994ben volt. Arra emlékszem, hogy egyedül voltam bent, arra is, hogy apa végig ott várt a kijáratnál. Abban nem vagyok biztos, hogy vajon mennyit sírtam a filmen.
Ez volt az Oroszlán Király. A mai napig imádom a dalokat, a történetet, a szereplőket, Timont és Pumbát. Azt hiszem, ez a rajzfilm nagyon sokat meghatározott belőlem, és ha nekem lesz gyerekem (de nem lesz, ugye), biztos meg fogom mutatni neki is, az összes disney klasszikussal együtt.
Persze, jók a mai rajz(vagyis animációs)filmek is, de más, egy vicces rajzfilm tele a korszakra jellemző poénokkal és más egy olyan rajzfilm, ami megérinthet 1994ben is, és 2011ben is. Az utóbbi az, ami szerintem jó, ami fenn marad, míg közben akár csak 3 évvel ezelőttről alig tudok olyan rajzfilmet mondani, amin a környezete nélkül is nevetnék. Ilyen a Shrek is. Most jókat röhögünk rajta, mert a jelen kor poénjait mi értjük, de ki fogja 15 év múlva?

2 megjegyzés:

Lady írta...

én is apukámmal voltam, és nekem az első a StarWars volt... azóta sem tudtam kiheverni a megrázkódtatást:D

Cuna írta...

Nahát te is az Olimpia moziban voltál először :)