Életem legnagyobb hibája, hogy sokat buszozom. Buszozni unalmas, az ember akaratlanul is olyan dolgokon kezd gondolkodni, amik hagyományos körülmények között eszébe se jutnak. Talán ezért is találták ki a Metro(pol) napilapot, ez meggátolja az embert, hogy agyából hamburgertölteléket dagasszon.
De előfordulhat az is, hogy pont az újság taszítja a gyanútlan olvasó lelkét a szentimentalizmus fénykorába. Ez történt velem is, érettséginyitóról hazafele jövet. Miután elolvastam az utolsó elötti oldalon az olvasói leveleket és a képregényt, már gondolkodtam rajta, hogy kidobom a kukába, de valamiért mégse tettem. Inkább átlapoztam mégegyszer az egészet. Jól tettem.
A kollégát megtisztelő módon a cikk teljes egészében, szeretettel ajánlva egy bizonyos személynek. Elsőre hosszúnak tűnhet, főleg így a blog keretein belül, de megéri elolvasni.
Az élet menti azt, akit kell
Ha esett, ha fújt, ha bánatos novemberi ködbe burkolózott a világ, Marika akkor is minden hajnalban ott állt az elhanyagolt megállóban. Várta az öt negyvenötöst, együtt a hozzá hasonló sorsúakkal. Mindennap ugyanúgy, ugyanazokkal a fáradt arcokkal. A leharcolt sárga Ikarus párás ablakszemein könnycseppszerűen gördültek le a vízcseppek, miközben küszködve, utasait rángatva próbált kerestülvergődni a kátyúszeplőkön.
Marika még fiatal lányként állt be szobaasszonynak. Harminc éven át járt fővárosi hotelekbe dolgozni Cegléd mellől, hogy napjában ötven-hatvan ágyat húzzon át. Rá is mentek a vállízületei. Ő mégis tette a dolgát, kellett a pénz a családnak, a banknak. A férje ivott, mialatt ő a nehéz paplanokat húzta.
De egy nap az orvos némán, szemöldökráncolva vizsgálta a szövettant. Az asszony érezte, baj van. Rövidesen megtapasztalta, milyen a haláltól rettegni, álomból zokogva felébredni. Kegyetlen az élet. De irgalmas az Isten. A rák elleni csatában az orvosok győztek. Ám a lélek sebeit még ők sem tudták meggyógyítani. Közérzetjavító pirulákat adtak depresszió ellen. Egész jó… Kezdett rákapni, hogy folyamatos legyen a hatás, kitartson egész napra. Az ura közben visszazuhant a rövidek és a kannás borok világába. A nőt hibáztatta, mondván, azért iszik megint, mert Marika beteg lett. Férfilogika.
Végülis az ember elköltözött. Mindenkinek jobb így. Marikának ott maradt két kamaszfia. Belemerült a munkába. Másod- és harmadállást vállalt. Takarított itt, vasalt ott, ágyneműt húzott amott. Embertelenül kevés pénzért feszült meg. Végül összeroppant a gerince, leszázalékolták. Ágynak esett. Világos volt: a rokkantnyugdíjból éhen halnak. Bevett egy antidepresszánst. Aztán még kettőt, még négyet, az egészet. Lebegni kezdett, csodálatosan könnyűnek érezte magát, az egész életét. Tudta, a vég közelít, de nem bánta. Hirtelen fiainak hangját hallotta: anyu, anyu! Rádöbbent, nem halhat meg, még nem! Erőt vett magán. Visszajött. Senki sem volt a sötét szobában.
Van Pesten egy hastáncosklub, kifejezetten volt rákbeteg asszonyok számára. A Százszorszépek. Már nem tudja, hogyan, de ő is odakerült. Csupa hozzá hasonló asszony közé. Mindnyájan átélték ugyanazt, és ugyanitt kötöttek ki. Táncolnak örömmel, derűvel, önbizalommal. Már öt éve jár ide hastáncolnim fellépni, színes arab ruhákban ringatni a csípőt. A gerince is, a válla is rendbejött. Már nem jár lélekdoktorhoz sem. Fiai támogatják. Az élet mindenre megoldást talált.
Most éppen az internetes társkereső oldalakon szörfözik. A legnagyobb gondja – meséli -, hogy buták a férfiak. Akik írnak, vagy fiatalok hozzám, vagy az ötvenhárom éves nőben is a húszéves formájút keresik. De hát csak akad egy normális közöttük, nem igaz? Ha már az élet visszarántott…
Bertók László tollából.
Ha szeretnél jó hangulatú, barátságos guildben progresselni, itt a nagyszerű alkalom! Az Arathor szerver (pve) alliance oldalán játszó guild felvételt hirdet az alábbi kasztoknak:
- Death Knight (tank)
- Druid (resto, balance)
- Shaman (resto)
- Warlock
- Mage
- Priest
Történelmünk a Burning Crusader elejéhez nyúlik vissza, ekkor alakultunk meg, és sikert sikerre halmoztunk. A szekér fantasztikus sebességgel dübörgött, egy megállíthatatlan, és összetartó közösség kovácsolódott össze. Minden ellenségünk a lábaink elött hevert, se Kael’thas vagy Lady Vashj nem állhatott ellen. Illidan holtan rogyott össze, mikor Maievvel felállítottuk a csapdát. Csak az utolsó kihívást nem tudtuk legyőzni: Kil’jaeden volt az egyetlen, aki nem hajolt meg elöttünk a Lich King támadó hadjáratának kezdete elött. A Lich King új kihívások elé állított minket. Naxxramas vezérkara különösebb problémák nélkül adta föl ellenünk a küzdelmet. 20an is diadalmaskodtunk az újra és újra életrekelő holtak ellen, Patchwerket 3 perc alatt is legyőztük már, a 10fős próbatételt halál nélkül vittük végig (Undying). Sartharion, ó, az a kegyetlen dög! Legnagyobb kihívásait is teljesítettük már, sárkányai gaz cselei nem akadályoztak meg minket a győzelemben (3D 10 és 25fősben is).
Most pedig Ulduar rémségeivel nézünk farkasszemet. Dicső klánunk egy nehéz időszakot hever épp ki (mivel sok régi bajtársunk máshol folytatja útját) és igyekszik ehhez új embereket, friss szellemű kalandorokat keresni. Büszkeségünk nem tört meg, csak az erőnk halványult el. A 10fős harcok terén a generális jelenti a legnagyobb gondot, bár nem a 10fős harcok a fő céljaink.
A legvégső vágyunk a 25fős harcokban győzelemre jutni. Mivel mégcsak most próbálunk újra talpra állni, nem igazán tudunk mivel hízelegni a helyüket kereső kalandoroknak. Legutolsó győzelmünket Auriaya fölött arattuk.
Nem várunk el sokat azoktól, akik kedvet kaptak, csupán hogy ruhájukhoz naxxramasi élőholt vér tapadjon (naxx 10/25 gear), illetve hogy jelentkezésüket itt jelezzék:
Köszönjük az időtöket és türelmeteket!
Az Insomniac guild
