2011. január 30., vasárnap

Social Network - A facebook film

Ez az első írásom filmről, szóóóval ne lepődjetek meg, ha nem kapásból egy pulicer-díjas alkotás. Mivel ledöglött a routerem és épp nincs netem, gondoltam megnézem végre ezt a filmet. Elvégre még csak olyan másfél hónapja porosodok a gépemen.

Az elején teljesen az volt az érzésem, mintha már legalább húsz perce menne a film, én meg lekéstem az elejét. Két tini szövegel, olyan gyorsan, hogy még fel se sikerült egészen fognom egy gondolatmenetüket, máris váltanak. Váltanak, váltanak, és szakítás. Mi? Mire pislogok kettőt, és lassan felfogom, hogy a fiú Mark Zuckerberg, már kocog is a sötétben. Aztán még egy jó darabig. Már a Scott Pilgrim vs. the worldben is megvolt ez a –számomra- új fajta megoldás, hogy hosszan elnyújtják a film elején a feliratokat. Nem mintha nem lenne kellemes a nyomasztó zongora zene, és felemelő a matt fekete tájon való kocogás, de a magam részéről már az előző filmben is bosszantott, hogy a végtelenségig csak a feliratokat bámuljuk már az elején is.

Főhősünk hazaért. Éljen, véget értek a feliratok! El se hiszem. A következő, aminek fejjel rohanunk neki, egy nagy adag szponzor legkevésbé se bújtatott reklámja, és egy vaio netbook 2003ban. Oké. Végül is nem lehetetlen, elképzelhető, hogy volt akkor is, de nekem akkor is bizarr volt. Mark blogol, körülbelül hárompercenként, miközben feltöri a Harward teljes rendszerét. Szép, csak újra különös. Bár én felvállalom magam, mint geek vagy nerd, a hadarásnak a felét így sem értem. Talán azért büszke lehetek arra, hogy legalább a felét értettem, és külön megnyugtató, hogy nem csak én blogolnék percenként. Örülök, hogy itthon nem szoktam úgy berúgni, mint ő.

A karaktere egyébként eléggé tipikus, klisékkel teli. Emlékszem, hallottam egy nyilatkozatot a valódi Zuckerbergtől, hogy messze nem olyan felvágott a nyelve, és nem olyan jó rétor, mint amilyennek a film bemutatja, de talán ez a kis módosítás jó volt. Feltéve, ha az volt a cél, hogy önmagát porig rombolja.

A történet két szálon fut, az egyik hemzseg a perektől, és a perek közt időben össze-vissza rohangálva kapjuk meg a múltbéli eseményeket, ezeket lineárisan. Ez szerintem egy jó ötlet, mert elkerüli, hogy a két, önmagában dög unalmas szál lelapuljon, és sokkal könnyebbé teszi az ugrásokat a múltban.

Megismerjük a Winklevoss fivéreket. Nem tudom, érdemes-e róluk írni. Amennyire úgy tűnt a film elején, hogy komoly szerepük lesz, ez messze nem így történt. Ha állást foglalhatok (márpedig ez az én blogom, miért ne tehetném?), a fivéreknek nem volt igazuk. Egy nagyon, nagyon alapvető ötlet volt csak az övék, ami Zuckerberg kezeiben bőven túlnőtt rajtuk. Ha egy varrónő megvarrja a világ legtökéletesebb báli ruháját, vajon a báli ruhákat készítő cégek beperlik őt ezért? Két hasonló ötlet nem ugyanaz, és a világ birka jellege tette lehetővé azt, hogy a The Facebook befusson, míg a HarwardConnection bukásra volt ítélve. NA DE nem erről van itt szó.

A visszatérő, idétlen szerelmi szál se hiányozhat a nagy amerikai csodatörténetről. Az idegesítő kislány a film elejéről? Ő áll az egész történet hátterében. Miatta akar főhősünk bizonyítani, miatta lesz Mark milliárdos. Gáz? Igen. Nagyon.

Ahogy a cég nő, terjeszkedik és feltűnik Justin Timberlake alias Sean Parker, úgy nő az ember gyomrában a kellemetlen érzés, a film hangulata nyomasztóvá válik, és azon kapjuk magunkat, hogy újra azt sulykolják belénk: A pénz rossz, a pénz gonosz, a pénz tönkreteszi az életedet. Mark elveszt mindent, kivéve a Facebookot és a pénzt. Az ember azzal a érzéssel dől hátra, „de jó, hogy nincs pénzem, engem ez a veszély nem fenyeget”. De most komolyan. Mit kell a parasztvakítás?

Hiányoltam a yahoo-legendát a filmből, és újabb idétlen túlzásnak éreztem azt is, ahogy Saverin párkapcsolata tönkrement, pedig ő a filmben az egyetlen normális jellem, akinek a pere tényleg jogos volt, még akkor is, ha nem Zuckerberg cseszett ki vele, hanem inkább az események peches, véletlenszerű alakulása.

A kedvenc jelenetem viszont, csak hogy valami jót is írjak a filmről (itt hozzátéve, a film a sok lehúzás ellenére tetszett), vitán kívül a hackerek ivós versenye volt. Ilyenkor az egyszeri bölcsész (én) kicsit elszégyelli magát, és bánkódik, amiért nem mérnökire vagy informatikára ment, de aztán rádöbben, nem is baj, azokhoz úgysem ért. Viszont bölcsészkaron nem lenne megvalósítható egy hasonló játék? Bár mit is lehetne csinálni? Versenyszerűen olvassunk szakirodalmat, és aki elalszik, innia kell egy felest? Ugyan már.

Összefoglaló:
Színészek: Nagyon jók. Az utóbbi pár napban néhány olyan siralmasan, tragikusan, bosszantóan szánalmas filmet és színészi játékot láttam, hogy ez most meglepően életszagú volt azokhoz képest.

Díszlet: Öhm.. mit mondhatnék? Nem volt túl nehéz dolguk…

Történet: Jó. Határozottan jó. Annak ellenére, hogy (percre pontosan) két órán át a nagy büdös semmit nézzük, ahogy néhány multimilliomos marakodik a pénz fölött, mégis érdekes, mégis nézzük, és talán még a keserű íz is csak enyhe a szánkban, amiért mi ilyen rettenetesen távol vagyunk ezektől a pénzösszegektől és a facebookot is csak felhasználói oldalról látjuk.

Technika: Hát, itt sem nagyon volt dolguk, bár –ha megengeditek az okoskodásomat a nélkül, hogy szembe köpnétek érte-, a kameraállások sokszor kifejezetten tetszettek.

2011. január 28., péntek

kicsit kicsapongó lettem az utóbbi időkben, igen.

de ígérem, ahogy lassan beköszönt a köv. félév, leállok a személyes szarok blogolásával, és majd megint cikkeket írogatok. egyszerűen csak túl sok időm van most magamra.

"After some prompting by Shepard, he finally lets go; from what he can see, everything else in the galaxy, even the Reapers, will come around again, but the two of them are what is important right now — "this is what will never happen again. Us." Kaidan claims Shepard makes him feel human."

nem kell érteni, de akit érdekel, szívesen elmagyarázom, miért szorul össze ezen a torkom.

2011. január 27., csütörtök

a hajfestés metaforája

sokan (több, mint elegen :) ) kérdezgetik, hogyan lehet a rasztát festeni. ma jöttem rá (hajfestés közben, ofc.) a tökéletes metaforára, szóval hölgyeim, íme a válasz:

amikor a saját hajad fested, az olyan, mint amikor felmosol egy üres szobában. semmi különös, csak végighaladsz rajta.

nos, a raszta festés olyan, mint amikor felcsapsz az ókori görögországban felmosónőnek, és minden kurva épületben körbe kell suvickolnod az oszlopokat, aztán meg magukról az oszlopokról kell levakargatnod a cuccokat.. :))

csak itt ugye nem tiszta, hanem festékes a víz.
hát ilyen.

2011. január 18., kedd

Egy köteg pofátlanság

"Amit nem értek, hogy mit keresnek az éjszakában 18 év alatti fiatalok? Miért lett ez szokás, ok, a profit miatt. De nem lehetne a törvényt végre betartatni? Tényleg 14-16 éves kislánykák, tinifiúcskák pénztárcája a cél, mint profit?"
-> PONTOSAN! amikor tizenévesen meghallottam, hogy szegény pesti kocsmáknak milyen rosszul megy, gyorsan... alkoholista lettem.
"Mig én gyereket neveltem, küzdöttem a megélhetésért, elszáguldott mellettem a világ. Én nem tudom mi az a Coro , nem veszem észre, ha drogozik, mert nem tudom mik a jelek. Amikor én voltam fiatal még nem volt drog, nem volt ekkora a bűnözés, a TV-ben nem volt ennyi sex."
-> igen, emlékszem én is. amikor először láttam sexet a tévében, azonnal a bűnhöz és droghoz fordultam mentsváramul.

"vegyük be a riadóláncba a nagyszülőket is!"
-> milyen jó is lenne! milyen jó is lenne kedvenc járókeretes 70éves nyugdíjasommal kóstolgatni a feleseket "diszkóbírálás" cím alatt.

"Ezeket a DISZKÓ SZERVEZŐKET csak az Anyagiak érdeklik SAJNOS!!!! és nem a fiatalok biztonságos szórakozását. Meg a drillereket. TENNI KELLENE MÁR ELLENÜK VALAMIT, mert a normális fiatalok szeretnének biztonságban bulizni!!!!!"
-> a bejegyzés jobb oldal található a végveszélyben lévő Drill. a driller tehát a majmokkal fajtalankodó? tőlük én is félek. (via wikipedia)

"Mélyen együtt érzek a gyászoló családokkal, egy 20 éves "bulizó" (bár mostanában visszafogottabb) kislány édesanyjaként. Kívánom, hogy találják meg a felelősöket.
Mikor lányom pár éve elkezdett koncertekre járni, meglepett, hogy gyermekeink éjjel 11-kor mennek szórakozni és reggel érnek haza. Normális ez? A teljes másna...p odavan, képtelenség életet lehelni belé. Normális ez? Nem lehetne korábban kezdeni? Már csak a környékbeliek érdekében is?"
-> na várjunk csak. 20 éves, bulizó kislány. 20 évesen bulizik?! mit képzel?! ahelyett, hogy tanulna?

"Szerintetek mi volt az a különleges élmény, amit a gyerekek megkaptak ettől a Noise rendezvénytől? A programsorozat alig egy év alatt több ezer kamaszt tett rajongójává. A 21 éves főszervező azt nyilatkozta, hogy külföldi DJ-ket hozott a programokra. De nem hiszem, hogy csak ettől lett népszerű. Az alkohol és a partydr...og sem magyarázat, azokat sajnos megkaphatják máshol is, akik nagyon akarják. Mi lehetett ebben a rendezvényben az a plusz, amit a mai fiatalok keresnek? Valami spontán tudatmódosulás, vagy mi?"
-> látom lelki szemeimmel, ahogy a gonosz rendezvényszervezők tudatmódosító bogyókat csempésznek szerencsétlen tanulni vágyó tinik kakaójába.

"Ugyanerre a kérdésre a fiam azt válaszolta, hogy neki az tetszett, hogy a DJ-k nem csak egy helyben álltak, hanem végig a közönséggel foglalkoztak. Kommunikáltak velük, figyeltek rájuk, csapatot kovácsoltak egy-egy estére. Mintha fontosak lettek volna valakinek. Kaptak egy dózis figyelmet, szeretetet. Mégha tudjuk, hogy ez csak illúzió volt, akkor is."
-> ja, ha már otthon nem kapják ezt meg.

"
Én úgy látom, hogy a kultúrált családi nevelést, hamar felülírja a trend, a média és a kortárs csoportok nyomása. Az én fiam (18) egy közös családi színházi programot követően ment a WB-hez, de szerencsére nem jutott be."
-> mit képzel?! szórakozni akart? szakadjon le a mája, ahelyett hogy elissza!


najó, meguntam. ha majd lesz kedvem, továbbolvasom ezeket a gyöngyszemeket.

2011. január 17., hétfő

teendők tanévkezdésig!

aztán majd bővül és szűkül a lista, ha valamit megcsinálok vagy feladok :)
- pulis táska
- vágó programmal való barátkozás
=> quimby - egyik ember
- gyurma hülyeségek előkészítése/elkezdése a stop motionhöz
- rajzolás: festmény jelleg és képregény tableten
- miskolc
- fogyókúra folytatása és tornázás
- kiolvasni
=> egy gésa emlékiratai (köszi, zsejke!)
=> istenek és mítoszok
=> halál és kultúra
=> Tízezer könnycsepp, egy koreai nő megrázó élete (köszi, adri!)
=> kék szűz (köszi, adri!)
=> Neil Gaiman: Amerikai Istenek (csabi&baloo)
- filmek: 1001 film amit látnod kell mielőtt meghalsz (na persze nem mindet, de elkezdeni!)

2011. január 13., csütörtök

agyhalál bevkomm vizsga előtt 7 órával

Stocking üzenete:
*rájöttem
*ha pasi lennék, mi lennénk lily és marshall~~

Panty (10/12) (állattenyésztés fuck yeah!) üzenete:
*:D
*(L)
*folyton dugnánk?

Stocking üzenete:
*hát egyrészt
*másrészt minent megbeszélünk és nem unom
*ez ritka
*najó, néha igen, de akkor meg rájövök h szeretlek és nyelek egy nagyot
*aztán utána nemunom

Panty (10/12) (állattenyésztés fuck yeah!) üzenete:
*:DDD (L)

Stocking üzenete:
*<3

Panty (10/12) (állattenyésztés fuck yeah!) üzenete:
*beszélgess danival

Stocking üzenete:
*nem
*:D

Panty (10/12) (állattenyésztés fuck yeah!) üzenete:
*én egy különleges entitás vagyok :P
*ebben az egyben megértenétek egymást XD

Stocking üzenete:
*jah, végülis mindkettönknek fura az ízlése
*valahogy mindig a csajai oldalán kötök ki
*.DD

Panty (10/12) (állattenyésztés fuck yeah!) üzenete:
*:DDDDDDDD
*jó az ízlésetek ^^ ennyi :P

Stocking üzenete:
*lehet, hogy én vagyok a szárnysegédje, csak nem tudunk róla?

Panty (10/12) (állattenyésztés fuck yeah!) üzenete:
*lehet
*secret wingman

Stocking üzenete:
*secret... AAGENT maaaaan~~

Panty (10/12) (állattenyésztés fuck yeah!) üzenete:
*XDDDDDD
*baszki
*sírok

Stocking üzenete:
*ahelyett h tanulnál
*lusta disznó
*:D