2011. március 21., hétfő

Feladat: Élmény a piacon

WAMP - A designer vásár

Több éves hagyományra tekinthet most már vissza a Wamp, vagyis a Vasárnapi Művész Piac. Eredetileg ez egy hiánypótló vásárnak indult el, fő célja az volt, hogy a fiatal, tehetséges tervezőknek teret adjanak, az érdeklődők és a készítők találkozhassanak egymással, szemtől szembe. A Wamp mára már hatalmas érdeklődésnek örvendhet.

Átlagosan havonta egyszer, mindig vasárnap rendezik meg. A helyszín váltakozik, és bár többször is megfordultam már a piacon, ez az első alkalom, hogy a Millenárisba kellett mennem a Deák tér helyett. Ezzel a helyszínnel mindig egy kicsit bajban vagyok, bár nagyon egyszerű megtalálni, mégis hajlamos vagyok eltévedni az utamon odafelé. Persze hamar rájövök, ahelyett hogy saját fejem után menjek, célszerűbb lenne követni a tömeget. Igen, tömegről beszélek. Hiába van még csak tíz óra, a Széna térről szinte egy emberként haladnak a Millenáris és a Wamp felé.

Elsősorban nők mennek, párosával vagy kisgyerekkel, néhol férfiakat is látni, barátnővel vagy feleséggel. Alig tíz perces utam során rájövök, nem kell csalódnom, ez ugyanaz a fiatalos, élénk közösség, akiket mindig látni a designer vásáron. Bent a Millenárisban gyorsan megtalálni így a megfelelő épületet, amely már tömve van az emberekkel. A mostani rendezvény hatalmas reklámteret kapott, az egyik országos rádióban is beszélgettek a szervezőkkel, ráadásul még ismert divattervezőket is hívtak erre az alkalomra.

Teszek egy kissé bizonytalan kört, és végigpillantok minden kis stand áruján. Ezek a standok alig egyszer egy méter nagyságúak, mégis rengeteg mindent talál az ember rajtuk: táskák, egyedi ruhák, fülbevalók, karkötők, gyűrűk, álló- és függőlámpák, fali órák, csokoládék, fűszerek, szappanok. Nagy meglepetésemre még biciklit is árulnak, utóbbi eladói nyilván nagyobb teret kaptak, mint a többiek. Fontos megjegyeznem, hogy ezek mind-mind saját készítésű holmik. Még mindig csak a földszinten jártam, és csak ezután sétálok föl az emeletre. Itt sokkal lazábban vannak elhelyezkedve a divattervezők, akikről fentebb már említést tettem. Az eladók többnyire maguk az áruk készítői is, vegyesen találhatunk köztük magánszemélyeket, kis és komoly cégeket is.

„Most már több mint tíz éve foglalkozom bőrművességgel” meséli mosolyogva a kedvenc tervezőm, Móga Barbara. „A Wampra 2008 óta járok ki, kisebb-nagyobb megszakításokkal minden alkalommal itt vagyok.”

„Nekem ez az ötödik alkalmam” mondja szintén mosolyogva Rodek Viktória, ő textilből készített táskákat és egyéb apróságokat árul. „Körülbelül két éve varrok. Most még csak hobbi, de szeretnék majd komolyabban is ezzel foglalkozni.”

Igen, a jókedv egy visszatérő eleme a piacnak, és az egyik fő oka, amiért bele lehet szeretni. Itt mindenki barátságos, és nem találkozunk a plázákban megszokott unott arcokkal. Az egész épületet áthatja a kedvesség és a jószívűség, amely még azokat is megérinti, akik rosszkedvűen érkeznek ide. A designereket sok negatív kritika szokta érni a magánéletben, az emberek gyakran nem értik meg alkotói szándékukat, de ez az értetlenség itt teljesen elvész. Barbarától is, Viktóriától is kérdeztem, érte-e már őket bármiféle kritika az alkotásaikat illetően.

„Nem, még soha” néz elgondolkodva Viktória, „az emberek nagyon kedvesek és mosolygósak. Szeretni szokták, amiket készítek”. Ugyanezt a választ kapom Barbarától is: „Még semmilyen negatív véleményt nem kaptam, senki se hozta vissza a táskákat azzal, hogy bármi baj lenne velük. Sőt, amin meglepődtem, hogy a nagyobb méretű táskákat, amik inkább fiatalosabbak, már nem csak a húszas éveikben járó lányok veszik meg, de a negyvenes korosztály is keresi.” Úgy látszik, ez a vásár még a generációkat is átíveli.

Ugyanezzel a gondolattal találkoztam akkor is, amikor a vásárló, nézelődő embereket szemléltem. Az idős, bicegő nagymamák is ugyanolyan szeretetteljesen nézegetik az árukat és beszélgetnek a tervezőkkel, mint a kismama, aki kenguruban viszi a babáját, és mint a tíz éves kislányok, akik nehezen összeszedett zsebpénzükkel jöttek el ide.

„Mi most vagyunk először a Wampon, de nagyon tetszik” nyilatkozta egy fiatal pár. „Nagyon tetszenek az emeleten a divattervezők ruhái, ráadásul nem egy személytelen eladótól vehetjük őket, hanem közvetlenül a tervezőtől. Az egyetlen, amit kicsit hiányolunk, azok a lakberendezési tárgyak.” De hát sajnos mindent a Wampra se lehet elhozni, bár meg kell jegyeznem, minden alkalommal mások jönnek el árusítani, néha több lakberendezési tárgyat árulók is. „Nekem a barátaim meséltek erről a piacról, és most sikerült először idejönnöm. Nagyon izgalmas, szerintem venni is fogok valamit” mondta mosolyogva egy húszas éveiben járó hölgy. Végül két tinilányt is meg tudtam kérdezni, mi a véleményük a piacról.

„Sokszor jövünk ide, olyan fél éve rendszeresen” mesélik, majd az egyikük folytatja, mielőtt kérdezhetnék. „Én már vettem itt egy pár fülbevalót. Nagyon jó a minősége, és azóta is az a kedvencem.” Ez is egy fontos tényező, ami sajnos manapság egyre ritkább: a minőségi termék. Mivel itt közvetlenül a készítőtől vásárolhatunk, ezért nekik is legalább olyan fontos, hogy jó minőségű árut készítsenek, mint amennyire nekünk, vevőknek. Viszont a Wamp viszonylag ritkán van. Utolérhetjük a designereket máshol is?

„Én főleg interneten árulom a táskáimat, a meskán van egy boltom” meséli Viktória. A Meska egy internetes portál, ahol a kézművesek a Wamphoz hasonlóan árulhatják a termékeiket. Viktória itt „toritextil” néven található meg. Barbara azt mondta, ő egy darabig boltokban próbálta árulni a termékeit, de végül a Wampnál maradt. „Nehéz bejuttatni a dolgaimat a boltokba, ráadásul az árán sem egyszerű megegyeznünk. Most egyetemista vagyok, így épp, hogy eleget termelek ahhoz, hogy az itteni közönségnek elég legyen”. Sikerült megkérdeznem a bicikliket áruló férfit is: „Nekünk ez az első alkalmunk itt és nagyon izgatottak vagyunk. Az emberek kedvesek, sokan jönnek ide megcsodálni a bicikliket, amiket saját kezűleg szerelünk össze. Eddig csak a neten árultuk őket, a csajbringa.hu oldalon”.

Kissé megfáradva, de vidám hangulatban készülődöm, hogy haza induljak. Körülbelül két órát töltöttem el a piacon, mégis úgy érzem, mintha csak percek lettek volna. Jó lenne még maradni, ingyen kóstolót venni a házi készítésű csokoládéból, fájdítani a szívem egy újabb egyedi készítésű táska után, vagy beszélgetni „testvérvásárlókkal” a tapasztalatainkról, de lassan számomra elviselhetetlen mennyiségű ember lepi el a piacot, és inkább kimegyek a friss levegőre. Alig sikerül csak elhagynom a Millenárist, ameddig a szem ellát, mindenhol csak emberek, családok, játszó kisgyerekek sétálgatnak, céllal vagy a nélkül.

Ilyen egy szép vasárnap.

Nincsenek megjegyzések: