2011. november 6., vasárnap

Panem et Circenses

Az ókori Rómában a szórakoztatás klasszikusai közé tartoztak az amfiteátrumokban tartott, halálra menő csaták. Később, a középkorban is a parasztok megnyugtatására tartották meg a kivégzéseket nyilvánosan. A modern ember számára viszont ez már túl barbár gondolat. Vagy mégsem?

Talán ezzel is lehet magyarázni a világ sajtóját meglovagoló képet. Moammer Kadhafi vérben ázó, eltorzult arca bámult üresen mindazokra, akik néhány napja a világ legnagyobb sajtótermékeit böngészték, majd az arc mágikus módon eltűnt. Miért volt ott? Ha egyszer már ott volt, miért tűnt el?

A modern ember számára a halál nagyobb tabu, mint a történelem során valaha. A figyelmünk a civilizált életre koncentrálódik és hála a tudományoknak, ez az élet egyre tovább és tovább húzódik. Amíg évtizedekkel, századokkal ezelőtt teljesen hétköznapi volt egy családban a halál, addig most ez minden esetben egy tragédia. Olyan ez, mint az immunrendszer. Minél több veszélynek teszed ki, annál inkább edződik és nehezebben betegszel meg. Viszont ha óvod mindentől és tökéletesen sterilizálod, a legapróbb nátha is teljesen a földre vág. Hasonlóképp reagálunk mi, ha halálról hallunk. Felkészületlenek vagyunk, nem tudjuk kezelni a dolgot.

Az etika éllovasai szintén így reagáltak a képre. Vér és halál a sajtóban? Mi ez? Hogy lehet ez? Persze, leírhatjuk, hogy meghalt, hiszen a tökéletesen steril életünk fontos eleme, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését. Az viszont már nem feltétlenül fér bele, hogy lássuk ezt a bizonyos büntetést.

Azt gondolom, az első világ emberei enyhén túlreagálják Kadhafi halálát. Azok, akik a steril élet és életfelfogás ellen harcolnak, boldogan lengetik egy-egy hírhedt személy halottas fotóját az arcunkba, akik pedig óvni akarják törékeny lelkivilágunkat, szintén túl hevesen teszik azt. Ennek a férfinak a halálát le lehetett volna reagálni kulturáltan is, és lehetett így is: kapkodva és borzadva.

A magam nem túl steril élete nem követeli meg az eltorzult holtak arcát, ugyanakkor a halál gondolatától sem fakadok sírva. Ha már kirakták a képét, ott hagyhatták volna, de azzal, hogy levették a címlapokról, majd másodjára is újra kirakták, egyszerűen csak meggyalázták a halálát, kellemetlen helyzetbe hozták önmagukat, és engem, az egyszerű olvasót, is teljesen összezavartak. Ha mindenképp ők akarják megmagyarázni, mi fér bele a modern ember látóterébe, legalább előtte üljenek össze és beszéljék meg.

2 megjegyzés:

Benyó írta...

Az amfiteátrum, nem kolosszeum (abból nem volt sok, mert az egyedi név :))
amúgy egyet kell értsek :)

Nura Winderson írta...

köszönöm! :)