Metró bringa, teszkó bringa~

Nagyim gondolt egyet, és ha már úgyis mindennap megyek cangázni (legjobb fogyókúra szvsz), menjek vásárolni ezt-azt a teszkóba. Hát, miért is ne?

Kényelmesen lebicikliztem az Újbuda Centerbe, mégcsak el se akartak ütni! :) Megérkeztem és lefékeztem a bicikliparkolótól nem messze (van annak rendes neve? namindegy). Látom, hogy a hivatalosan 6-gyakorlatilag-3-biciklis álvány csordultig tele, tanácstalanul néztem körbe. Észrevettem, hogy egy szimpatikus öreg bácsika is ott ácsorgott a biciklijébe kapaszkodva.

Összemosolyogtunk és kapásból megtaláltuk egymást, rövid beszélgetés után a teszkó melletti Kik ruhabutik elötti állványra kattintottuk föl a bicikliláncokat. Láttam, hogy neki nehezebben ment, így felajánlottam a segítségem. A válasz megdöbbentett.

- Lehet, hogy 79 év után már nem olyan könnyen hajlik a derekam, de még megy! - mosolygott rám, és fölkelt a bicikli mellől.

Úúúr isten! 79 éves?! Oké, láttam én hogy öreg, de 65 fölé nem igazán tudtam tippelni. Befelé menet váltottunk még pár szót, kiderült róla hogy több, mint 50 éven át rúgta a bőrt, és öregségében is igyekszik nem elhanyagolni a sportolói énjét. Bámulatos.

Benn megvettem mindent, ami kellett, közben kétszer is összefutottunk a sorok között, egy csöndes mosoly kíséretében elsétáltunk egymás mellett. Végül én álltam be elsőnek a pénztárakhoz.

- Nahát, úgy tűnik, ön nyert! - vigyorgott rám, miközben hátrasétált egy másik pénztárhoz.

Miután fizettem, leálltam bénázni, mert a rakományt az Istenért se sikerült belegyömöszölni a táskámba, de végül elfogadta az igazságot. Igaz ami igaz, mikor felvettem a hátamra a táskát, majdnem hanyadt is borultam a súlytól :D (többek közt pár doboz tej, kilós krumplik, víz, csirkemáj, kutyakonzervek.. :DD)

Kinn meglepetésemre a bácsi már nagyban pakolt a biciklijére. Rámosolyogtam, ő pedig vissza.

- Nocsak, mégis én nyertem? Elnézést hölgyem, tudja a sportolói karrier.. hajtott a versenyszellem. - bepakolta a cuccait, én pedig legugoltam hogy leszedjem a bilincset, aztán pedig..

"Nah, indulás" - mondtam magamban, de a lábaim fellázadtak ellenem - "Basszus! Na.. mondom INDULÁS!" újra nekifeszültem hogy felálljak, de a vádlijaim megremegtek, nem bírták el a plusz súlyt. "Jó nagy égés ha 19 évesen nem tudom kinyomni magam, ő meg 79 évesen biciklizik. gyerünk!" - belekapaszkodtam a biciklibe és felerőszakoltam magam, a bácsi szerencsére nem vette észre. Kitoltuk a bicikliket az útra, aztán mosolyogva elbúcsúztunk egymástól.

Megéri biciklivel teszkózni, azt hiszem.