Az egyik kedvenc műfajomat, a poszt-apokaliptikus filmet erőszakolták meg análisan. De kivételesen jó értelemben dugták meg szerencsétlent.
A történet... nos, van egyáltalán? A kergemarhakór (komolyan?!) megőrjíti az embereket, mindenki zombi lesz, kivéve egy maroknyi embert és a legendákat, ami köztük kering. "Menjünk nyugatra, ott biztonságos" - eközben nyugaton: "Menjünk keletre, ott biztonságos!". Persze szinte mindenki meghal valahol félúton.
A főszereplőnk Colombus álnéven fut, a színész pedig Jesse Eisenberg (a Facebook filmből), rá még külön vissza fogok térni. Szóval főhősünk egy másfél órás monológot tart a nem-létező hallgatóságnak, e közben botlik bele a film apafigurájába, Tallahassee (színésze Woody Harrelson) illetve később még két leányzóba is. A film egy slussz poénja, hogy ehhez a gárdához csatlakozik még úgy tíz percre Bill Murray, és ezen a ponton elfogytak a szereplőink is. A történet maga az utazásuk, néhány zombival és felszínes párbeszéddel. Unalmasnak tűnik? Higgyétek el, nem az.
Karakterek
A film alapkoncepciója tehát, mivel történetünk valójában nincs, az az, hogy Colombus barátunk, tinédzserhez méltóan keresi a helyét a világban. Az egész filmet az ő szemszögéből látjuk, a többiekről szinte semmi érdemlegeset nem tudunk meg. Ez szerintem megkívánna egy jó színészt, aki tényleg emberivé teszi a karaktert, de valamiért ezt a szerencsétlen Jesse Eisenberget választották ki. Nem szeretem őt, bevallom őszintén. Ha letakarjuk az arcát, akkor akár még rá is foghatjuk, hogy jó színész, mert a testbeszédével, a karakterhez illő stílussal nincs bajom, teljesen illik hozzá, de ez a mimika nélküli fej, ez a rettenetesen unalmas hang... Egyszerűen nem tudom elképzelni, mi segítette hozzá ezt a fiút a színészi karrierhez. Ráadásul a magyar szinkronhoz (nem tudom, miért magyarul néztem meg, komolyan) hozzátartoznak még a hülye szóviccek, a nevek magyarosítása (uram isten) és hogy Jesse a külső-belső hangjához egyetlen hangot kapott. Ez az a pont, ahol a szinkronrendezőt tarkón lőném, ugyanis ha rossz időpontban pislogok, másodpercekig bámulom üres fejjel a filmet, hogy vajon ez most monológ vagy Jesse élete párbeszédét zavarja éppen le. De ezen inkább lépjünk is túl mielőtt lepontozom a filmet feleslegesen.
Itt van még a két lány, nem meglepő módon testvéreket játszanak, Wichita és Little Rock. Wichita a hülye, csinos picsa, és ezt a szerepet az utolsó pillanatig megtartja, Little Rock pedig a 12 éves zombidaráló kislány, aki meg azért válik könnyen bosszantó karakterré, mert bár keménykedik, végsősoron csak egy pattogó bolha.
Na de ennyit a szereplőkről, akiket egyébként még néhány oldalon keresztül lehetne fejtegetni. A film egyik kulcs tematikája a feliratozás és a feliratok mozgatása. Ez nekem kifejezetten tetszett, mert szürreálissá teszi a filmet a legelső pillanattól kezdve, amikor a random nő szétlövi a zombi fejét és annak a vére a feliratra fröccsen (ezen a ponton veszek egy mély levegőt és nem kezdek el hisztizni, amiért rothadó halottaknak tud folyni és fröccsenni a vére). A feliratok nem végig maradnak meg, de minden helyzetben aranyosan próbálnak nyomatékosságot és ironikus komolyságot adni Colombus karakterének. A fiú tehát folyamatosan löki nekünk (a képzeletbeli barátainak) a tippeket és demonstrálja ezeket vicces példákkal.
Komolyan vehetetlen
Valójában az egész film röhög saját magán. A jelenetek sarkítottak és irreálisak, teljesen elgörbítik a hagyományosan megszokott zombifilmek normáit. A két lány bemutatása már majdnem komolynak mutatkozik, mégis annyira hirtelen történik meg, annyira idétlenül komoly, hogy ezt sem lehet elfogadni, ahogy azt sem, amikor megérkeznek Bill Murray házába.
Ez a rész egyébként a film egyik fénypontja. Nem szoktam celebek után olvasni, és nem tudom, Murray háza milyen, de abszolút elképzelhető, hogy tényleg abban a házban él, ahol forgattak. "Zombivá sminkeltem magam, így ki tudok menni golfozni!", magyarázza azonnal a megjelenését. Néhány boldog percet tölt el az idősebbik lánnyal és Tallahasseevel, mire Colombus, a sztár, mellkhason lövi. Mégis, e miatt az egy jelenet miatt is bőven megéri végignézni az egész filmet, zseniális, ahogy Murray még saját magának is görbe tükröt állít a filmben. "Van valami, amit megbántál?" "A Garfield-ot."
A másik, szívemhez még közelebb álló jelenet az indián bolt szétrombolása. Minden (inkább a legtöbb) poszt-apokaliptikus filmben van feszültségoldó jelenet, ahol a főszereplők valami tökéletesen abszurd dolgot csinálnak azért, hogy a nyomasztó hangulat megtörjön, a néző is levegőhöz jusson és mosolyogjon, és a karakterek személyisége se torzuljon teljesen el a film végére. Ebben a filmben a világon semmi szükség nincs feszültségoldóra (mivel nincs feszültség), de ennek ellenére beletették ezt a jelenetet, ezzel is komikusabbá téve az egész film hangulatát. Tehát a jelenet annyi, hogy bemennek egy indián szuverén boltba és Tallahassee elkezdi ledönteni a dolgokat, majd mindannyian rákapnak és porrá törnek mindent.
Na de térjünk vissza még egy negatívumhoz, csak hogy mégse legyen túl nyálas ez a bejegyzés. A film idétlen, igen. Torz, igen. És klisés, igen. De van, ahol egyszerűen elfelejtett idétlenkedni, és ez a Colombus-Wichita szerelmi szál. Sajnos ezt véresen (trololo) komolyan vették, és igazi tini seveled-senélküled huzavona megy több, mint egy órán át, míg az utolsó jelenetben végre smárolnak, és még Tallahassee karakterét is tönkreteszik azzal, hogy megdícséri ezért Colombust a világ legbénább szövegével.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése