Vonaton

- Kértek cukrot?
A két srác csodálkozva néz rám, az egyik, amelyikkel már vagy másfél alkalommal beszélgettem, megrázza a fejét. A másik, amelyikkel még egyszer sem, vonakodva elfogadja.
- Kössz, kedves vagy.
A második a jegyzeteibe merül, az elsővel beszélgetni kezdünk. Olyan 15 perc múlva a második egyszer csak rámnéz. Nem szól, csak néz. Ekkor jövök rá, hogy már megint egy hadarós-követhetetlen monológot tartottam.
- Jó-jó, tudom, bocs, befogom. - mondom és fordulnék el, de a tekintete nem enged.
- '90es vagy?
Annyira hirtelenül ér a kérdés, hogy válaszolni is elfelejtek, megkérdezi mégegyszer, mire kinyögöm, hogy ja.
- Hónap, nap...?
- Május.. 14.. most péntek.
- Most leszel 20?
- Most.
Megtörik az arcán a komolyság, és rámmosolyog. Meghúzkodja a fülem, és boldog szülinapot kíván.

A vonat késik, miért ne késne. Addig előhámozom az ebédem utolsó nyomát, egy almát, és enni kezdem. A felénél tartok, mire elkezdi bámulni az almámat.
- Ízlik?
- Ühüm.. - motyogom az alma mögül.
- Haraphatok belőle?
Lenézek az almára, aztán a még harapásnyomoktól szűz felét fordítom felé.
- Honnan ehetek?
- Őőő... akárhonnan?
Átfordítja az almát a másik felére, ahonnan már én is ettem, harap belőle egyet, és visszaadja.

Fura egy srác.