2010. január 11., hétfő

:)

2007. február 22.

1. életcélok

Luluval ma sokat beszélgettünk. Konkrétan 5 és fél órás pofázás-maratont tartottunk. Örültünk, és depiztünk, égettük a fejünket, és mulattunk.

Ma végre tényleg olyan volt a hangulata a táncgépnél, mint anno másfél éve, és nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki ott ovlt, akinek ott kellett lennie, végre nyitott voltam az emberek felé, és nagyon jól éreztem magam. Végre igazán a közösség tagjának éreztem magam, mint anno az Mw-ben.

Estefelé mélyült el igazán a beszélgetésünk Luval. Tulajdonképpen rájöttünk, hogy ott ül egy 19 és egy 17 éves, minden komolyabb életcél, vagy életkedv nélkül. És rájöttünk, hogy ezen dürgősen változtatni kell.

Életélokat tűzünk ki magunknak, és ha bele is döglünk, akkor is betartjuk ezeket.

Íme az első adag:

1, Tanulni fogok. Rendesen és rendszeresen. Becsületesen felkészülök a dolgozatokra, és lelkiismeretesen fogom megírni őket, puskázás nélkül.

2, Az év végi átlagom minimum 4es lesz (félévkor 3,4 volt).

3, Nyáron munkát vállalok, és Luluval letesszük az angol középfokú nyelvvizsgát (csak szóbelim van). Nyár végére németből is leteszek egy középfokút.

4, Átmegyek a szintvizsgákon, méghozzá jó eredménnyel. Holnap beiratkozom a könyvtárba, és bepótolom az elmult 3 év összes kötelező olvasmányát.

5, Nem wowozom többet hétköznapokon.

6, Kijutok jövőre a Leonardo programmal külföldre. Ha beledöglök is, kijutok.

7, Technikusi vizsgák után (3 év mulva) kimegyek Luluval Japánba. Ez ösztönöz a legjobban. (szeretlek, bébikém ^^)

_____________


Be rég is volt. Lassan 3 éve. És mi lett az életcélokkal?

1. Nem készültem föl. Az egész középiskolát hihetetlenül magasról leszartam, mert olyasmit tanultam, ami kicsit se érdekelt. Most se töröm magam sokkal jobban, de legalább betyárbecsülettel állok a tanár elé, és nem csalok. Pluszpont.

2. Háhá, ezzel most is hitegetem magam. Mínuszpont.

3. Ezt a fogadalmam is folyamatosan tologatom. Na majd idén nyáron megszerzem a papírokat :) Mínuszpont.

4. Hé, ezt el is kezdtem! Igen, a 52315216 kötelezőből majdnem ötöt el is olvastam. Fél pluszpont.

5. xD

6. Végső soron kijutottam. Bár nem Finnországba, hanem Németországba, de kijutottam. Pluszpont.

7. Eltelt az a három év (milyen jó az időzítésem!). Nem, nincs jegyünk Japánba. Igazából évek óta nem is beszélünk. És már teljesen más utakat járunk. Mínuszpont.


Mi maradt a végén? Egy fél pluszpont. Azért, még mindig jobb, mintha mínuszban lennék.


_____________________________________________

2007. május 25.


A világon a legroszabb érzés a magány. És szerintem én többször tapasztaltam meg, mint kellett volna. Tegnap este, a Nomen est omen taliról hazajövet beszélgettem anyával a pasikról (na meg hogy mi van a szekrényben :) és hogy köztünk sincs olyan, aki igazán társnak való.. akivel együtt lehetsz jóban, rosszban, fiatalságban, és öregségben.. akivel együtt halhatsz meg... mert úgyis elhagy, vagy Te őt.. ilyen az élet.

De én szeretném hinni, hogy nem így van. Lehet, hogy ezért férj és gyerek nélkül, egyedül, öregen fogok meghalni, de legyen! Felvállalom!

Én hiszek abban, hogy nem fogok egyedül meghalni. Hogy lesz egy csodás párom, aki mellettem lesz az utolsó pillanatig, lesznek gyerekeink, akikből csodálatos emberek lesznek, és lesznek barátaim, akik szintén boldogan fognak meghalni.

Az okosok azt mondják, akarattal bármit el lehet érni.

És ha én ezt akarom?

______________

Hjah, már csak tényleg akarni is kéne, nem csak a pofám jártatni.


__________________________________________

2007. szeptember 23.

Az ágyadon fekszem, meztelenül. Arcomon még ott a kis pír, halkan lihegek, és lassú, lusta mozdulattal betakarom magam a takaródba. Mosolyogva nézel rám, és megsimogatod az arcom.. gyengéd kézmozdulatod azonnal ellazít.. lehunyom a szemeim, és magamba szívom a takaróból az illatod.. mikor újra kinyitom a szemem, már nem fekszel mellettem. a székedbe ülsz, és cigizel. rám nézel, én pedig benned gyönyörködöm.

A csöndet csak a szokásos, rekedtes köhögésed töri meg, mire én halkan felkuncogok: "tüdőrákos" - gúnyollak, mire morcosan nézel, és a torokbetegségedre hivatkozva próbálod mentegetni magad.. lassan felülök, magammal felhúzva a takarót is. odahívlak, de nem jössz. kérdőn pillantok, mire a lejátszódhoz sétálsz, és megnyomod a play gombot..

Megborzongok, amikor meghallom.. "hogy lehet valakit ennyire szeretni?" - kérdezem magamtól, de nem merem kimondani hangosan. "gyere ide" - mondom helyette, és most már oda is jössz. Az ágyra térdelsz, velem szembe, én pedig azonnal odahajolok, és megcsókollak. Hátradőlök, és magammal húzlak, jókedvűen beletúrok a hajadba, de elkapod a csuklóm, és elhúzod azt, majd a csókomtól is elhajolsz, gyermetegen sértődve pislogsz rám, mire kényszeredetten elmosolyodok: "már úgyis összeborzolódott, nem mindegy?" - majd újra megcsókollak.. nem ellenkezel, de leszállsz rólam, és elfekszel mellettem.. egy idő után én hajolok el.. némán átölellek, és nyakadhoz fúrom a fejem, Te pedig kicsit zavartan simogatod a hátam.. "mi ütött beléd?" "szeretlek" - nem merem kimondani.. "szeretek itt lenni" mondom helyette, és elfogadod a válaszomat is. így borul ránk lassan az álom fátyla..

..és magamhoz térek az álmodozásból.. valahogy így képzelem el.. kár, hogy soha sem történik meg.

______________

Érdekes ez a bejegyzés. Azonnal leesett, kiről írtam, és a gép előtt egy kicsit elszégyelltem magam. Igazából csak ugyanabba a csapdába estem megint? De nem, ezt akkor egy hét után gondoltam, most meg.. 5. hónapja. Lassan fél év. Aztakurva. Utálom, amikor egy fekete lyukban élek, mert mindig utólag döbbenek rá, milyen gyorsan repült el az idő.

________________________________________

2007. október 26.

Requiem for a dream

megnéztem.. régóta gondolgattam rá, hogy ideje lenne, elvégre alapmű, és minden olyanfajta ismerősöm ajánlgatta, akivel a filmek témája fel szokott merülni.. "ne nézd megy egyedül" "nagyon durva" "ne lefekvés elött nézd meg"

..blablabla.. gondoltam, süket duma.. leültem, és végignéztem..

0:30 - "ez lenne olyan durva? tök édes kis film"

1:00 - "aztakurva.. egész jó kis film"

1:15 - "O.o"

1:20-1:40 - a székemben ülve sírok, mint egy kis óvodás.. remeg minden végtagom, a könnyeim folynak, az arcom szobor merev, és kifejezéstelen.. nincsenek gondolataim, csak a képek peregnek le újra, és újra.. minden kezdetnél egy újabb könny, egy újabb izom rándul meg..

kicsivel később megemésztem a látottakat.. "ne nézd meg egyedül" ..jó lenne, ha valakinek a vállán sírhattam volna ezt az időt végig.. aki helyettem is takarja a szemem, aki magához ölel, és megnyugtat, hogy velem nem történhet ilyen..

még egy kicsivel később.. üres szemekkel bámulok magam elé.. remegő ajkaim közt az egyik karom, az ujjaim is remegnek.. nem tudom, miért rágom a kezem.. talán megnyugtat.. egy kéz.. újra lepereg előttem a film vége, és erősebben kezdek remegni..

____________________________________

2007. december 23.

mér zúgok én bele minden ezüst és szőke hajú fiúba?xD

comment:

Mert a szőke pasik gonoszak.


_________

Ezt se én mondtam ki, köszönöm.

______________________________________

Esetleg valami az agyadra ment?


Gravatar aha, a wowos reklámok, de azok nagyon :3


Gravatar És észrevetted már, hogy valami mindig az agyadra megy? :D


Gravatar igen, elsősorban Te :)


Gravatar És tényleg :)


______________________________________

2008. április 29.

*miután remixet kapok*

Alice [Aggregátor, LoL] >> Kal'dorei Keita << üzenete:
dögöljek meg ha ez az eredeti verzió xD

Gergely üzenete:
ez az eredeti:D
ja nem
lol
:D
várj
az eleje stimmel

Alice [Aggregátor, LoL] >> Kal'dorei Keita << üzenete:
jé, az asszonynak megint igaza van xDD

Gergely üzenete:
asszonynak kuss a neve mától :D

_____________________________

ennyi. utána nagyon elharapództak a dolgok.

9 megjegyzés:

ww írta...

egy kicsit sokszor elvesztettem a fonalat ebben a bejegyzésben azt hiszem...XD

Bánóczki Gergely írta...

dekemény h neked ez még megvan:)aranyos:D

Keita Rogers írta...

Csak átolvastam a régi blogomat :)

Warchan: Mi még akkor nem voltunk jóban, ezért nem érted :) Ez a bejegyzés inkább csak magamnak szól, hogy milyen voltam akkor-és most. Egyébként régi blogomon ti is benne vagytok a cosplayjel, szidlak titeket, úgyhogy ne olvasd el ^^" Vagy koncentrálj arra, hogy már nagyon nagyon szeretlek :D

Elyon írta...

Nosztalgia xDDD De jah, plusszpontos vagy, ez a lényeg. Még szerencse, hogy én nem tettem ilyen fogadalmakat, mert gyászos lenne újraolvasni... XD

Keita Rogers írta...

Ezen kívül még volt párszázezer fogadalmam, de ezekben hittem, azt hiszem, a leginkább. Meg ezek voltak így szépen, pontokba szedve :)

Acho írta...

Ha hiszel benne, és akarod, nem leszel egyedül. Tudom, nehéz hinni benne, de talán tényleg megéri. Nem személyben gondolkodva, csak általában elhinni, hogy lesz valaki...Remélem, nincs harag felém.

Keita Rogers írta...

Harag, az nincs.

ww írta...

de én el szeretném olvasni, hol érhető el? :D

Keita Rogers írta...

nura.freeblog.hu archív részlege :)