Gerinc és a Papucsállatkák

Érdekes egy téma, amit szívesen boncolgatok így, szállodatétel kidolgozás helyett.

Szóval történt ami történt, féregnek neveztek. Miért? Áááh, mert egyenes gerinccel válaszoltam őszintén egy kérdésre. Furcsa dolog, érdekes történet és egy igen erős dejavu. Ha valaki kérdez valamit, mit szokás tenni? Hazudni, kitérni vagy válaszolni őszintén? Én az utobbi mellett vagyok egy ideje, mert nem látom értelmét, miért lenne jó hazudni. Úgyis kiderül, nem?

Hát, az is kiderül, ha az ember őszinte, és nem feltétlenül jár jobban. Kiveséztem egy témát őszintén, és azt kaptam, hogy gerinctelen lettem ettől. Hogy miért, még mindig nem teljesen értem.

Mégis valahogy úgy érzem, mégha a szólásszabadság gonosz és undorító dolog is volna, mégundorítóbb, ha olyan emberek, akik velem szemben kedvesek, mosolygósak, kérik a jelenlétem és hívnak rendezvényre, a hátam mögött kijelentik hogy púp vagyok a hátukon.

Nem ismerem őket régóta, nem fogok sírni, de a tény, hogy egy ember odajön, megölel. Megkér, hogy legyek ott a következő és az azutáni rendezvényen is, aztán már másnap kijelenti, nem kívánt személy vagyok.. Azt nem igazán tudom hova tenni.

Minek kell a képembe hazudni és tenni a szépet elötte is, meg utána is? Miért kell elöttem azt mondani, hogy szívesen látnak, örülnek nekem, ha a hátam mögött a kést élezik és azt kívánják, bár ne járnék? Nem vagyok  egy izomkolosszus, a 160 cm-mel igazán megmondhatná egy 190 cm magas ember, hogy nem kedvel. Vagy fél tőlem? Rossz a szemmértéke, és azt gondolja, az arányok fordítva vannak, és laposra verem, ha nem tűr meg?

Különben is, ha olyan rossz a jelenlétem, minek csüng a szavamon, miért beszélget velem, miért keresi a társaságom? Csak az én szememben zárják ki ezek a tényezők egymást?

Szóval érdekes dolog ez, ki az, akinek van gerince és ki az, aki elvesztette valahol a "Szivesen látunk" és a "Takarodj innen" között félúton.