Zoli tegnap azzal zavart el aludni, hogy reméli, nem lesznek álmaim. Hát, csak három volt. Vagy négy. Igazából az utolsó eléggé egybemosódott ahhoz, hogy ne legyek ebben egészen biztos.
Az első macskás volt. Felriadtam, és azt mantráztam magamban, hogy macskák-macskák-macskák, erről majd jól eszembe jut, ráadásul Mimi is megrajzolta őket. Ja, meg, persze, csak álmomban. Szóval valami olyasmi volt a lényeg, hogy az anyamacskám (rendes nevén Bogi lenne, de én csak Dögnek hívom) nyitott egy saját büfét a csatornarendszerben. Aztán amikor jött a szennyvíz-hullám, ő elmenekült két kölykével (a magam részéről nagyon örültem neki, hogy végre van egy minimális anyai ösztön ebben a szerencsétlenben), de olyan szűk volt a menekülési út, hogy én nem tudtam elmenekülni. A hátrahagyott büfét egy nagyon nagyon kövér és lusta szénfekete macska vette át, de mivel lusta volt, nem adott el semmit.
A második álmot valószínűleg Miminek köszönhetem. Tegnap jó sok rosen maiden és/vagy egyéb ijesztően igényes cosplayt mutogatott nekem. Az álmomban valahogy, valamilyen módon sikerült a bal hüvelykujjamat levágnom. Bepánikoltam, persze, hogy pánikoltam. Mero lakott a legközelebb ahhoz a helyhez, ahol ez történt, így elvágtáztam a lakótelepre. Az ő paneljének a kapuját kerestem, de hiába számolgattam a kapukat, kerestem a házszámot, láttam az ablakát, a kapubejáró egyszerűen nem volt ott, nem tudtam bemenni. És minél többet nézelődtem a panel egyik végéről a másikra, az a szemem láttára indult pusztulásnak. Az ablakokon rácsok lettek, az üvegek koszosat lettek, a többi kapuhoz vezető lépcső darabosra tört. Megfordultam, és a szemközti panel egyik ablakából egy japán forma cosplayező lány mászott ki. Valamivel feljebb, az ötödik emelet magasságában pedig egy japán fiú, szintén cosplayes mászott ki. Integettek egymásnak, én meg mint egy rakás szerencsétlenség, hüvelykujjam maradékát szorongatva bámultam, milyen légiesek. A lány visszamászott a szobájába, a fiú még rám nézett, dobott egy csókot, majd ő is bemászott. Néhány perccel később mindketten hagyományos ruhában jöttek ki a kapujukon, jöttek oda hozzám, és kezdtek angolul beszélgetni velem. Annyira megerőltető volt ezt a nyelvet használni annyi év szünet után, hogy a hüvelykujjam teljesen kiment a fejemből. Valamivel később már a metróban voltam velük, egy ellenőr ment végig a szerelvényen. Kérte a bérletemet, felmutattam. "Személyit is" "mi?" "csak azzal érvényes a bérlet" - hát ez jó nagy faszság, gondoltam magamban, de azért megmutattam. Megmutattatta velem a lakcímigazolómat, aztán meglátta a máv bérletemet. Kiderült, hogy a Pázmányra járok, erre mutatott két képet, hogy a Pest-Esztergom buszvonalon lévő megállók kukái milyen rossz állapotban vannak, és ő egész biztos benne, hogy ez az én hibám. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy dehát én vonattal járok, közöm nincs a buszokhoz, de aztán kiröhögött és rám hagyta.
A harmadik pedig... Na nincs az a pénz, hogy azt leírjam, remélem elfelejtem.
2010. augusztus 28., szombat
2010. augusztus 27., péntek
úúúristen de unatkozhatok, ha épp blogolok
És tényleg. Az újabb "végre normális blogot fogok vezetni" terv első gyöngyszeme.
Lássuk a nyarat, ha már úgyis itt a vége, és hétfőn tárgyfelvétel. Azt kell, hogy mondjam, meglehetősen tartalmasra sikeredett ez a nyár, aminek nagyon örülök. Bár az átsorolási kérelemhez 60 kredit kellett volna, nekem pedig 59 teljesített kreditem lett (...igen, tényleg), ez egy kicsit elkeserített, de hamar túlléptem rajta. Na puff, úgyis milliomos leszek, úgyis kifizetem majd mindenkinek azt az irdatlan mennyiségű pénzösszeget, amit belém ölt. A nyár kapásból egy Gyűrűk Urás maratonnal kezdődött, még kicsiny -s lökött- évfolyamtársaimmal. Nagyon jó volt, mert újra kénytelen voltam rádöbbenni, itt tényleg vannak emberek, akik elviselnek úgy, ahogy vagyok.
Két napra rá iratkoztam be a fitness terembe, ahova azóta is (másfél hónapja, win) járok. Itt is nagyon jó és kedves embereket ismertem meg, sőt, egy jelképes szerelmem is lett az edzőm, Anna formájában. Nagyon meglepett, hogy tényleg hétről hétre derültek ki közös vonások rólunk, hogy ő abban az iskolában szeretne tanítani, ahova én első-negyedikben jártam. Hogy a vallásokhoz való hozzáállásunk hasonló, hogy az életfelfogásunk olyan, amit az emberek nagy részéről elképzelni sem lehet. Egy héttel később összeült egy négyfős stáb forgatási és fotózási céllal. A pályázatot, amire jelentkeztünk, nem nyertük meg, de egy klassz videót és sok sok szuper fotót készítettünk így is. Előbukkant két fiú is az életembe, ráadásul gyakorlatilag egymást követve, azonnal. Még mindig nem látom a nyaram ezen szálának a végét, így csak várok, hogy mi fog kisülni ebből.
Kriszti esküvője után már nagyon mehetnékem volt a városból. Ki akartam menni fesztiválozni, vagy csak lazulni vidéken pár napra, vagy akármit csinálni, csak végre kiszakadni innen. A következő hét eseménytelenül telt el, vagy edzeni voltam, vagy valakivel sörözni a városban. Egy szerencsés véletlen folytán sikerült megnéznem az Avatárt (a léghajlítós verziót, nem a hupikék törpikéket), és nagyon kellemesen csalódtam, szuper film volt. A(z ingyen) mozizás annyira bejött, hogy azóta megnéztem még a Varázslótanoncot és az Eredetet is.
Az augusztus beköszöntével újabb szerencse köszöntött rám. Ráleltem a miskolci Gyár Fesztiválra, amelyet még a pénztárcám is megengedhetett magának, és a fellépők is szimpatikusak voltak. Mimi a kegyeibe fogadott, és augusztus 5.én délután már Miskolcon is voltam.
A Gyár Feszt tetszett. Bár 20 évesen nyugdíjasnak éreztem magam, a borsodi fiatalság (értsd: 14-17 évesek) mind odaözönlött, de tőlük függetlenül is sikerült jól éreznem magam. Megismertem a híres Szandrát, és azonnal a szívembe fogadtam. Egy tündéri édes lány, és még a barátja is jófej. Az egyik este amikor sikerült a nadrágom teljes jobb seggfelemet takaró részét leszaggatni egy rámpa közbenjárásával, azonnal segítettek megoldani, és ímmel-ámmal feltűzögetni nadrágom cafatjait a helyükre. Vasárnap délután értem vissza Pestre, és hétfőn máris a Kispál búcsúkoncerten találtam magam, Mizuci és Ottó mellett. A koncert szuper volt, bár a felét végigsírtam és üvöltöttem/énekeltem. Rengetegen voltak, eszméletlenül sokan. Többen, mint amire számítottam, és legnagyobb meglepetésemre Eráékkal is összefutottam. Nehéz volt a koncert után újra megtalálni egymást, de sikerült. Az este nagyobb részét velük beszélgettem át a sátraiknál. Nehéz volt elhagyni a szigetet, és Mizucival megfogadtuk, jövőre ha törik-ha szakad, biztos kinn alvós bérlettel jövünk ki, nem csak napijeggyel.
Csütörtökön újabb áldás szakadt a nyakamba, a macskám végre ellett. Öt kiscica született, a jelen biológiai ismereim alapján 4 kisfiú és egy kislány. Két cirmos, egyik farok nélkül (dömperke), és három fekete, az egyikük a leányzó.
Vasárnap Wampoltam, megkerestem Móga Barbarát, aki az örök kedvenc Ikeás táskámat varrta. Megkérdeztem, varrna-e nekem hasonló anyagból egy szimatszatyrot, és gálánsan igent mondott. Szeptember közepére lesz kész.
Újabb nagy szerencse zuhant a nyakamba, most a Facebooknak köszönhetően. Az egyik oldalon converse cipő akciót hirdettek, így már hivatalosan is úton van a 6ezer forintos tornacipőm. Az intézkedések hetében fizettem ki. Ekkor intéztem magamnak új bankszámlát, új telefont, új hobbikat, és még egy olyan agymenés is rám tört, hogy nekem cérnákat kell kötnöm a hajamba, És meg is tettem.
A ház közben drasztikus átalakításokon esett át. Átfestették és rendeztük a szobámat, újrafestették anyám szobáját, a konyha falát tavaszi zöldre kentük, a kerítés régi fehérjét pedig csokibarnára cseréltük. Már szívesen látok itt emberek, át merem hívni azokat az ismerőseimet, akik elől annyi ideig szégyelltem a helyet, ahol élek.
Vasárnap Zoli a hátára kapott. Mondtam neki, hogy régi nagy álmom eljutni a Magashegyi Underground egyik koncertjére, de valahogy soha nem jött össze. Ő pedig meglepett azzal, hogy elvitt egyre. Itt is kis híján sírtam az örömtől, miközben majdnem minden számot végigénekeltem Bíborkával. Nem voltak sokan, hisz ez egy alig-alig ismert banda, mégis nagyon jól éreztem magam.
Ezzel el is érkeztünk a mostani héthez. Szerettem volna elmenni SZINre is, a nyár lezárásaképpen, de erre nem volt alkalmam. Helyette viszont találkoztam Lucával, Ibuval így bő másfél év után újra lementem Morrisons2be, az egyik általános iskolai évfolyamtársam kért föl ott táncolni, másnap Mimi is, Ibu is átjöttek hozzám, és ráadásul kénytelen voltam tudomásul venni, hogy másfél hónap folyamatos edzésnek a javuló kedélyállapot mellett olyan mellékhatása is lehet, hogy az ember lefogy. Nem kicsit. Egész konkrétan néhány régi pólómon kívül minden ruhámból kifogytam, és rettenetesen hülyén néznek ki rajtam, miközben olyan felsőket hordok, amiket évek óta nem, vagy még soha nem vettem föl.
Összefoglalva, jó kis nyár volt ez.
Lássuk a nyarat, ha már úgyis itt a vége, és hétfőn tárgyfelvétel. Azt kell, hogy mondjam, meglehetősen tartalmasra sikeredett ez a nyár, aminek nagyon örülök. Bár az átsorolási kérelemhez 60 kredit kellett volna, nekem pedig 59 teljesített kreditem lett (...igen, tényleg), ez egy kicsit elkeserített, de hamar túlléptem rajta. Na puff, úgyis milliomos leszek, úgyis kifizetem majd mindenkinek azt az irdatlan mennyiségű pénzösszeget, amit belém ölt. A nyár kapásból egy Gyűrűk Urás maratonnal kezdődött, még kicsiny -s lökött- évfolyamtársaimmal. Nagyon jó volt, mert újra kénytelen voltam rádöbbenni, itt tényleg vannak emberek, akik elviselnek úgy, ahogy vagyok.
Két napra rá iratkoztam be a fitness terembe, ahova azóta is (másfél hónapja, win) járok. Itt is nagyon jó és kedves embereket ismertem meg, sőt, egy jelképes szerelmem is lett az edzőm, Anna formájában. Nagyon meglepett, hogy tényleg hétről hétre derültek ki közös vonások rólunk, hogy ő abban az iskolában szeretne tanítani, ahova én első-negyedikben jártam. Hogy a vallásokhoz való hozzáállásunk hasonló, hogy az életfelfogásunk olyan, amit az emberek nagy részéről elképzelni sem lehet. Egy héttel később összeült egy négyfős stáb forgatási és fotózási céllal. A pályázatot, amire jelentkeztünk, nem nyertük meg, de egy klassz videót és sok sok szuper fotót készítettünk így is. Előbukkant két fiú is az életembe, ráadásul gyakorlatilag egymást követve, azonnal. Még mindig nem látom a nyaram ezen szálának a végét, így csak várok, hogy mi fog kisülni ebből.
Kriszti esküvője után már nagyon mehetnékem volt a városból. Ki akartam menni fesztiválozni, vagy csak lazulni vidéken pár napra, vagy akármit csinálni, csak végre kiszakadni innen. A következő hét eseménytelenül telt el, vagy edzeni voltam, vagy valakivel sörözni a városban. Egy szerencsés véletlen folytán sikerült megnéznem az Avatárt (a léghajlítós verziót, nem a hupikék törpikéket), és nagyon kellemesen csalódtam, szuper film volt. A(z ingyen) mozizás annyira bejött, hogy azóta megnéztem még a Varázslótanoncot és az Eredetet is.
Az augusztus beköszöntével újabb szerencse köszöntött rám. Ráleltem a miskolci Gyár Fesztiválra, amelyet még a pénztárcám is megengedhetett magának, és a fellépők is szimpatikusak voltak. Mimi a kegyeibe fogadott, és augusztus 5.én délután már Miskolcon is voltam.
A Gyár Feszt tetszett. Bár 20 évesen nyugdíjasnak éreztem magam, a borsodi fiatalság (értsd: 14-17 évesek) mind odaözönlött, de tőlük függetlenül is sikerült jól éreznem magam. Megismertem a híres Szandrát, és azonnal a szívembe fogadtam. Egy tündéri édes lány, és még a barátja is jófej. Az egyik este amikor sikerült a nadrágom teljes jobb seggfelemet takaró részét leszaggatni egy rámpa közbenjárásával, azonnal segítettek megoldani, és ímmel-ámmal feltűzögetni nadrágom cafatjait a helyükre. Vasárnap délután értem vissza Pestre, és hétfőn máris a Kispál búcsúkoncerten találtam magam, Mizuci és Ottó mellett. A koncert szuper volt, bár a felét végigsírtam és üvöltöttem/énekeltem. Rengetegen voltak, eszméletlenül sokan. Többen, mint amire számítottam, és legnagyobb meglepetésemre Eráékkal is összefutottam. Nehéz volt a koncert után újra megtalálni egymást, de sikerült. Az este nagyobb részét velük beszélgettem át a sátraiknál. Nehéz volt elhagyni a szigetet, és Mizucival megfogadtuk, jövőre ha törik-ha szakad, biztos kinn alvós bérlettel jövünk ki, nem csak napijeggyel.
Csütörtökön újabb áldás szakadt a nyakamba, a macskám végre ellett. Öt kiscica született, a jelen biológiai ismereim alapján 4 kisfiú és egy kislány. Két cirmos, egyik farok nélkül (dömperke), és három fekete, az egyikük a leányzó.
Vasárnap Wampoltam, megkerestem Móga Barbarát, aki az örök kedvenc Ikeás táskámat varrta. Megkérdeztem, varrna-e nekem hasonló anyagból egy szimatszatyrot, és gálánsan igent mondott. Szeptember közepére lesz kész.
Újabb nagy szerencse zuhant a nyakamba, most a Facebooknak köszönhetően. Az egyik oldalon converse cipő akciót hirdettek, így már hivatalosan is úton van a 6ezer forintos tornacipőm. Az intézkedések hetében fizettem ki. Ekkor intéztem magamnak új bankszámlát, új telefont, új hobbikat, és még egy olyan agymenés is rám tört, hogy nekem cérnákat kell kötnöm a hajamba, És meg is tettem.
A ház közben drasztikus átalakításokon esett át. Átfestették és rendeztük a szobámat, újrafestették anyám szobáját, a konyha falát tavaszi zöldre kentük, a kerítés régi fehérjét pedig csokibarnára cseréltük. Már szívesen látok itt emberek, át merem hívni azokat az ismerőseimet, akik elől annyi ideig szégyelltem a helyet, ahol élek.
Vasárnap Zoli a hátára kapott. Mondtam neki, hogy régi nagy álmom eljutni a Magashegyi Underground egyik koncertjére, de valahogy soha nem jött össze. Ő pedig meglepett azzal, hogy elvitt egyre. Itt is kis híján sírtam az örömtől, miközben majdnem minden számot végigénekeltem Bíborkával. Nem voltak sokan, hisz ez egy alig-alig ismert banda, mégis nagyon jól éreztem magam.
Ezzel el is érkeztünk a mostani héthez. Szerettem volna elmenni SZINre is, a nyár lezárásaképpen, de erre nem volt alkalmam. Helyette viszont találkoztam Lucával, Ibuval így bő másfél év után újra lementem Morrisons2be, az egyik általános iskolai évfolyamtársam kért föl ott táncolni, másnap Mimi is, Ibu is átjöttek hozzám, és ráadásul kénytelen voltam tudomásul venni, hogy másfél hónap folyamatos edzésnek a javuló kedélyállapot mellett olyan mellékhatása is lehet, hogy az ember lefogy. Nem kicsit. Egész konkrétan néhány régi pólómon kívül minden ruhámból kifogytam, és rettenetesen hülyén néznek ki rajtam, miközben olyan felsőket hordok, amiket évek óta nem, vagy még soha nem vettem föl.
Összefoglalva, jó kis nyár volt ez.
2010. augusztus 17., kedd
Nura [rasztapóni]- absolute neutral üzenete:
*ühüm
*igazából középiskolai tesiből 1 monológ maradt meg
*"nem akartok tesizni? nem?! na szép. bezzeg néhány év múlva többezret fogtok havonta kiadni azért, amit itt ingyen is megtehetnétek! nyomás, két kör futás!"
*mindig eszembe jut, amikor kondiba megyek
S A K K B Á B U (blogolok genyó) üzenete:
*és mennyire igaz baszki
Nura [rasztapóni]- absolute neutral üzenete:
*és mindig felröhögök, hogy FASZT, mert tesin sose aerobikoztunk :D:DD
*nem, én még mindig gyűlölném a tesit
*szekrényugrás, kötélmászás, kézenállás, térdenszopás
*köszönöm, inkább fizetek annáért
-5 perccel később-
S A K K B Á B U (blogolok genyó) üzenete:
*ez kurvajól hangzott ugye tudod? :DDDDDDDDDDDDDDDD
*ühüm
*igazából középiskolai tesiből 1 monológ maradt meg
*"nem akartok tesizni? nem?! na szép. bezzeg néhány év múlva többezret fogtok havonta kiadni azért, amit itt ingyen is megtehetnétek! nyomás, két kör futás!"
*mindig eszembe jut, amikor kondiba megyek
S A K K B Á B U (blogolok genyó) üzenete:
*és mennyire igaz baszki
Nura [rasztapóni]- absolute neutral üzenete:
*és mindig felröhögök, hogy FASZT, mert tesin sose aerobikoztunk :D:DD
*nem, én még mindig gyűlölném a tesit
*szekrényugrás, kötélmászás, kézenállás, térdenszopás
*köszönöm, inkább fizetek annáért
-5 perccel később-
S A K K B Á B U (blogolok genyó) üzenete:
*ez kurvajól hangzott ugye tudod? :DDDDDDDDDDDDDDDD
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)