2009

Én is elgondolkodtam a 2009en. Volt ebben az évben is minden.

Még tavaly előkerült apám, és az új évet Kanadában köszöntöttem. Hazajöttem, és szegényebbnek éreztem magam lelkileg, mint azelőtt vagy azóta bármikor is. Megfogadtam, hogy összeszedem magam. Ebben az évben, azt hiszem, sikerült hátat fordítanom a régi életemnek, és végre azt tenni, amit én akarok igazán.
Nagyon értékes emberekkel hozott össze a sors, akik nélkül most nem tudom, mi lenne velem. A március-április-május rengeteg hideg és melegzuhanyt tartalmazott.
Leérettségiztem, és felvételizem. Felvettek a pázmányba.

Nyárra bár rengeteg tervünk volt (igaz Ayumi? xD Mert mi megtanuljuk ám azt a táncot és minden nap egymásnál alszunk, ugyeee?), szinte semmit nem csináltunk meg belőle. Lett és múlt egy rövid kapcsolatom, ami mindkettőnknek tanulságos volt.

A gólyatábor, bár nagyon reméltem, hogy az lesz, nem volt igazi áttörés. Elmentem és megismertem pár embert, de a csoporttal már az első héten szartunk egymásra, egyszerűen mindenki túlságosan különbözött a másiktól ahhoz, hogy igazi jó társaság legyünk.
Benn az egyetemen fejjel rohantam az életnek. Megismertem rengeteg (néha úgy érzem, már majdnem túl sok) embert, és az egész félév olyan volt, mintha valaki jóó alaposan megpörgetett volna, és akkor sikerült csak egy helyben megállnom, amikor a félév is véget ért. Mégis, valahogy kevésnek érzem. Azt hiszem, még sokkal több dologra is képes lettem volna, csak egyszerűen leszartam. A következő félévet eseménydúsabbnak akarom. amikor nem én pörgök és szédülök, hanem én pörgetek és szédítek. A kezemben akarom tartani a gyeplőt.

A félév első felében volt egy munkám is, és rájöttem, soha az életben többet nem akarom ezt csinálni. Soha többet nem akarok és nem is fogok annyi megaláztatást eltűrni, mint amennyit ott voltam kénytelen. Aktívan kezd kinyílni a csipám.

Berasztult a hajam. Rájöttem, hogy még azoknak se igazán evidens a dolog, akikkel tartom a kapcsolatot. Legalábbis tegnap este Mentsvárban a társaság háromnegyede hanyatt vágta magát tőle. Jó volt újra lemenni, utoljára talán május elején lehettem ott. Sőt, biztos. Fel kellett fedeznem újra a tényt, hogy messze nem vagyok olyan szar ember, mint amilyennek néha érzem magam.
A fenébe is, mellettetek nem könnyű rosszkedvűnek lenni :)

Két nagyon aranyos lányt is megismertem, akikkel pontosan az az érzés kerített hatalmába, amikor csak cseng a fejedben a szállóige: "This is a beginning of a beautiful friendship".
Viki az éjszaka közepén (11re értem le, és ez reggel fél 4 magasságában történt) jött rá, hogy ismer engem. "Nura? NUUURAAA? AZ a Nura? Tényleg AZ? Basszameg... megváltoztál. Nagyon. De a jó értelemben."

A szilveszter egy kész káosz. A tévésekkel -azt hittem- lefixáltuk, hogy közösen megyünk. Nem is terveztem semmit, sőt, amikor Ani-chan hívott, még el is hajtottam, hogy nekem nem kell más, hozzájuk megyek. És a végén mindenki visszamondta. Tegnap már azt latolgattam, milyen szar lesz idén is itthon ülni (mint tavaly apáméknál), mikor rám írt Kölyök, hogy van-e már programom, és ha nincs, menjek. Megyek. :)

Tényleg működik, amiben hitegetem magam hónapok óta. Nem akarom elfogadni, de működik. Csak hinni kell a jóban, és hátradőlni. Minden mást megold helyettem az élet. Hihetetlen, de tényleg igaz. Eldobhatom a "legenda" címkét. Nincs már rá szükségem. Ja, hogy mit jelentett? Az az én titkom ;)


Szummázva, ez egy okos év volt. Sok fontos dolgot tanultam meg, és rengeteg embert ismertem meg. Lettek olyanok, akikre őszintén mosolyoghatok, és mondhatom neki, hogy barátaim. Mert, és ebben is kételkedtem hónapokig, most már elhiszem: ők tényleg a tűzbe tennék értem a kezüket. És most már ideje ezt viszonoznom, és törődnöm velük.
<3