Social Network - A facebook film

Ez az első írásom filmről, szóóóval ne lepődjetek meg, ha nem kapásból egy pulicer-díjas alkotás. Mivel ledöglött a routerem és épp nincs netem, gondoltam megnézem végre ezt a filmet. Elvégre még csak olyan másfél hónapja porosodok a gépemen.

Az elején teljesen az volt az érzésem, mintha már legalább húsz perce menne a film, én meg lekéstem az elejét. Két tini szövegel, olyan gyorsan, hogy még fel se sikerült egészen fognom egy gondolatmenetüket, máris váltanak. Váltanak, váltanak, és szakítás. Mi? Mire pislogok kettőt, és lassan felfogom, hogy a fiú Mark Zuckerberg, már kocog is a sötétben. Aztán még egy jó darabig. Már a Scott Pilgrim vs. the worldben is megvolt ez a –számomra- új fajta megoldás, hogy hosszan elnyújtják a film elején a feliratokat. Nem mintha nem lenne kellemes a nyomasztó zongora zene, és felemelő a matt fekete tájon való kocogás, de a magam részéről már az előző filmben is bosszantott, hogy a végtelenségig csak a feliratokat bámuljuk már az elején is.

Főhősünk hazaért. Éljen, véget értek a feliratok! El se hiszem. A következő, aminek fejjel rohanunk neki, egy nagy adag szponzor legkevésbé se bújtatott reklámja, és egy vaio netbook 2003ban. Oké. Végül is nem lehetetlen, elképzelhető, hogy volt akkor is, de nekem akkor is bizarr volt. Mark blogol, körülbelül hárompercenként, miközben feltöri a Harward teljes rendszerét. Szép, csak újra különös. Bár én felvállalom magam, mint geek vagy nerd, a hadarásnak a felét így sem értem. Talán azért büszke lehetek arra, hogy legalább a felét értettem, és külön megnyugtató, hogy nem csak én blogolnék percenként. Örülök, hogy itthon nem szoktam úgy berúgni, mint ő.

A karaktere egyébként eléggé tipikus, klisékkel teli. Emlékszem, hallottam egy nyilatkozatot a valódi Zuckerbergtől, hogy messze nem olyan felvágott a nyelve, és nem olyan jó rétor, mint amilyennek a film bemutatja, de talán ez a kis módosítás jó volt. Feltéve, ha az volt a cél, hogy önmagát porig rombolja.

A történet két szálon fut, az egyik hemzseg a perektől, és a perek közt időben össze-vissza rohangálva kapjuk meg a múltbéli eseményeket, ezeket lineárisan. Ez szerintem egy jó ötlet, mert elkerüli, hogy a két, önmagában dög unalmas szál lelapuljon, és sokkal könnyebbé teszi az ugrásokat a múltban.

Megismerjük a Winklevoss fivéreket. Nem tudom, érdemes-e róluk írni. Amennyire úgy tűnt a film elején, hogy komoly szerepük lesz, ez messze nem így történt. Ha állást foglalhatok (márpedig ez az én blogom, miért ne tehetném?), a fivéreknek nem volt igazuk. Egy nagyon, nagyon alapvető ötlet volt csak az övék, ami Zuckerberg kezeiben bőven túlnőtt rajtuk. Ha egy varrónő megvarrja a világ legtökéletesebb báli ruháját, vajon a báli ruhákat készítő cégek beperlik őt ezért? Két hasonló ötlet nem ugyanaz, és a világ birka jellege tette lehetővé azt, hogy a The Facebook befusson, míg a HarwardConnection bukásra volt ítélve. NA DE nem erről van itt szó.

A visszatérő, idétlen szerelmi szál se hiányozhat a nagy amerikai csodatörténetről. Az idegesítő kislány a film elejéről? Ő áll az egész történet hátterében. Miatta akar főhősünk bizonyítani, miatta lesz Mark milliárdos. Gáz? Igen. Nagyon.

Ahogy a cég nő, terjeszkedik és feltűnik Justin Timberlake alias Sean Parker, úgy nő az ember gyomrában a kellemetlen érzés, a film hangulata nyomasztóvá válik, és azon kapjuk magunkat, hogy újra azt sulykolják belénk: A pénz rossz, a pénz gonosz, a pénz tönkreteszi az életedet. Mark elveszt mindent, kivéve a Facebookot és a pénzt. Az ember azzal a érzéssel dől hátra, „de jó, hogy nincs pénzem, engem ez a veszély nem fenyeget”. De most komolyan. Mit kell a parasztvakítás?

Hiányoltam a yahoo-legendát a filmből, és újabb idétlen túlzásnak éreztem azt is, ahogy Saverin párkapcsolata tönkrement, pedig ő a filmben az egyetlen normális jellem, akinek a pere tényleg jogos volt, még akkor is, ha nem Zuckerberg cseszett ki vele, hanem inkább az események peches, véletlenszerű alakulása.

A kedvenc jelenetem viszont, csak hogy valami jót is írjak a filmről (itt hozzátéve, a film a sok lehúzás ellenére tetszett), vitán kívül a hackerek ivós versenye volt. Ilyenkor az egyszeri bölcsész (én) kicsit elszégyelli magát, és bánkódik, amiért nem mérnökire vagy informatikára ment, de aztán rádöbben, nem is baj, azokhoz úgysem ért. Viszont bölcsészkaron nem lenne megvalósítható egy hasonló játék? Bár mit is lehetne csinálni? Versenyszerűen olvassunk szakirodalmat, és aki elalszik, innia kell egy felest? Ugyan már.

Összefoglaló:
Színészek: Nagyon jók. Az utóbbi pár napban néhány olyan siralmasan, tragikusan, bosszantóan szánalmas filmet és színészi játékot láttam, hogy ez most meglepően életszagú volt azokhoz képest.

Díszlet: Öhm.. mit mondhatnék? Nem volt túl nehéz dolguk…

Történet: Jó. Határozottan jó. Annak ellenére, hogy (percre pontosan) két órán át a nagy büdös semmit nézzük, ahogy néhány multimilliomos marakodik a pénz fölött, mégis érdekes, mégis nézzük, és talán még a keserű íz is csak enyhe a szánkban, amiért mi ilyen rettenetesen távol vagyunk ezektől a pénzösszegektől és a facebookot is csak felhasználói oldalról látjuk.

Technika: Hát, itt sem nagyon volt dolguk, bár –ha megengeditek az okoskodásomat a nélkül, hogy szembe köpnétek érte-, a kameraállások sokszor kifejezetten tetszettek.