Feladat: World Press 2010

Az izraeli bombázás

A laikusok azt mondják, a világon mindenbe bele lehet magyarázni a szimbólumokat. Tényleg csak az agyunk gerjesztette kényszeres folyamat az, hogy mindenben a másodlagos mondandót kutatjuk, vagy tényleg van ennek bármilyen alapja?
A kérdésre természetesen nem tudom a választ. Én szeretem keresni a szimbólumokat. Ez a szimbolizmus jutott eszembe akkor is, amikor a World Press kiállításon jártam. Az ókor embere Isten csapásának nevezte azt, amire mi azt mondjuk, bombázás. A Bibliában a tíz csapás egyike volt, mikor tűz hullott az égből, felégetve mindent és mindenkit. Száz évvel ezelőtt is még talán isteni jelnek tekintették volna ezt. A huszadik és huszonegyedik század szülöttei viszont már nem ilyen naivak. Mi már ismerjük a repülőgépeket, a robbanóanyagokat és a kettő kombinációját is. Ez a fotó viszont, melyről most írok, egészen meglepett. Az ember nem feltétlenül gondol bele abba, hogy egy bombázás testközelből valóban úgy néz ki, mintha Isten dobálná ránk a tűzgolyóit.
Persze jelen esetben szó sincs isteni csapásról, a fotó sem az ókori Egyiptomban készült. A helyszín Palesztina, az idő 2010 januárja. Szörnyű egy kép, szörnyű egy esemény. Mégis ez fogott meg a leginkább, pontosan az Élet rendezte összeállítás miatt. Fejvesztve menekülő embereket látunk. Rémült arcokat, némelyik fölfelé néz, némelyik csak a biztonságos menedéket kémleli. Ha elvonatkoztatunk a tényektől, és csak a képet nézzük, akár még valóban isteni közbeavatkozást is lehet látni benne, hisz a menekülő emberek közt vannak orvosok és ápoltak is. Az ókori ember nyilván azt mondta volna, Isten lesújtott az eretnek emberekre.
A kép nem önálló kiállítási darab volt, hanem egy fotósorozat része. A többi kép között is van említésre méltó. Az egyik egy légi felvétel ugyanezekről a lefelé száguldó bombákról a naplemente fényében. Hátborzongató a gondolat, hogy egy ilyen eseményt is meg lehet örökíteni ilyen szép módon, hisz a tény az tény: a naplementében süvítő rakéta felvétele káprázatos.
Visszatérve a mondandóm tárgyához, a tűzesőként hulló bombák felvétele nyerte el leginkább a tetszésemet. Nincsenek rajta vérző, kétségbeesett emberek. Bár ennek a fotónak is az az üzenete: „Nézd, milyen szörnyű hely a világ!”, mégis inkább azt sugallja nekem: hiába szörnyű a világ, a maga módján ez is lehet szép.