uh

Ma összefutottunk Damiennel a folyosón. Szélesen rávigyorogtam, mindig ezt szoktam. Felvidít a szakálla, meg eleve a robosztus testalkata, amitől azt hiszem alapból félni illene, de legalábbis megilletődni.
De ez valahogy sosem történt meg, mindig vigyorgok rá, mint a tök. Most is rávigyorogtam, és integetni kezdtem. A szája széle mosolynak indult és intett volna talán még vissza, de aztán rémülten nézett. Damien! Rémülten! Sose hittem volna, hogy meg tudom ijeszteni. Felvontam a szemöldököm, és lenéztem magamra, majd vissza.
- Mi az..?
- A szemeid.. beteg vagy?
- Nem, még fáradt se.. mi van a szememmel?
- Nagyon be vannak esve, és halál sápadt vagy.
Nem gondoltam soha arra, hogy pont Damien fog aggódni az egészségemért. Talán csak ritkán találkozunk, elvégre egész nap senki más nem szólt, hogy olyan nagyon szörnyen néznék ki. Még D.t is megkérdeztem utána rögtön, de ő azt reagálta, hogy az ilyesmit sose veszi észre.

Franc tudja. Mindenesetre érdekes.